Mémek az oktatás szolgálatában

Mémek a tanítási folyamatban Napjaink internetes világa, a közösségi média felületei elképzelhetetlenek a mémek nélkül. A gyors üzenetátadásra alkalmas képek megfejtéséhez előzetes ismeret szükséges, de a gyerekek a Bókayban meglehetősen járatosak ezekben.

A tanóra hangulatának feloldására is tökéletesen alkalmasak.

AI képgenerálás az oktatásban

Az AI képgenerátor a tanórákon Napjaink nagy lehetősége és kihívása az oktatásban a mesterséges intelligencia megjelenése és elterjedése. A Bókay Árpád iskolában rajzórákon kétféle alkalmazása fordul elő: az egyik a szemléltetés, a másik a saját tanulói munka.
Előbbi kiváltja az előzetes keresést, a korábbi tanulói munkák bescannelését, megkönnyíti a tanórai feladat értelemzését, bemutatását.

A saját munkák esetén a tanulók a megadott AI felületet használják. Ennek során gyakoroljuk és értelmezzük a prompt írást, az egyértelmű utasítások kiadását.

Interaktív tanulás az űr témájában

A Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Ált. Isk és Gimn. 4. a osztályos tanulói a Naprendszer témakörével foglalkoztak egy projekthét keretében.
Az Olvasókönyv szövegének megismerése után több tanuló készített ppt-t a témával kapcsolatban, és mutatta be az osztálynak.

Egy másik tanórán rejtvényeken keresztül, az összefoglaló órán pedig laptopon, különböző digitális platformokon készült feladatok segítségével dolgozták fel a tanulók az olvasottakat, hallottakat.

Tabletet elő, kezdődik a Kahoot!

A Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola 3.a osztálya áprilisban nyelvtan és matematika órán is nagy élvezettel mutatta meg tudását a Kahoot program segítségével. Egyénileg, saját tablettel dolgoztak a gyerekek.
Tavaszra már rutinosan lépnek be pin kóddal, és mindig nagy örömmel állítják be egyéni karakterüket.

Az eredményeken még lehet javítani, de a program használatának jártasságában már nagyon jó szintet értek el.

Redmentás nyelvtani kihívás

Az InnoDigi jó gyakorlat keretében a 8. osztályos tanulók a Pestszentimrei Adyban német nyelvórán, egyéni tempóban, Redmenta szabadulószobában gyakorolták a nyelvtani ismereteket.

A módszer hatékonyságát a játékos keret, az azonnali visszajelzés és az önálló haladási lehetőség biztosítja, amely erősíti a tanulói motivációt és a tartós tudásrögzítést.

Digitális eszközök a természetismeret tanulásában

A Gyulai István Sportiskolai Általános Iskolában nagy erőkkel készülnek a gyerekek a Kaán Károly természetismereti verseny fővárosi fordulójára. A felkészülés során online gyakorlóanyagokat készítettünk számukra LearningApps, Wordwall és Canva‑kódos feladatok segítségével.

A lelkes csapat tanórai és tanórán kívüli keretek között is szorgalmasan gyakorol.

Tanulás tablettel, magabiztosan

A XVIII. Kerületi Táncsics Német Nemzetiségi Általános Iskolában a gyerekek a szülőknek tartott nyílt órán is használták a tableteket csoportmunkára magyar irodalom órán. A feladatok a mozaweb oldalon készültek feladatvarázsló segítségével, ahol az új olvasmányhoz kapcsolódó kérdésekre kellett kiválasztaniuk a helyes válaszokat.
A gyerekeknek sem a csoport munka, sem a digitális eszközök használata nem okoz gondot.

Tanulás laptopon – már elsőben!

A Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola 1.b osztály tanulói a tanév eleje óta használnak laptopokat magyar nyelv-és irodalom órákon. Már rutinosan kapcsolják be a gépeket; keresik meg és indítják el a számukra küldött gyakorló Wordwall feladatokat.
Mostanában a Blooket alkalmazást is lelkesen használják, ahol a tudás mellett a szerencse is szerepet kap. A gyakorló feladatok megoldása közben egymást segíteni, vagy hátráltatni is lehet a célba jutás érdekében.

A feladatok végén mindig elhangzik a következő kérés: Játsszunk még egy kört!